Ezt a merülési módot is – nem meglepő módon – a technikai búvárok találták, fejlesztették ki. Egészen pontosan a barlangi búvárok.
A módszer az Egyesült Királyságból származik. A barlang kutatók találkoztak először 
azzal a problémával, hogy az egyik járatból a másikba sokszor csak egy víz alatt lévő szűk átjárókon, úgynevezett szifonokon keresztül tudnak csak átjutni.
Ehhez természetesen már búvárfelszerelés kellett. Hamarosan szembe találkoztak azonban egy újabb problémával. A szűk átjárókon a hagyományos hátkészülékes búvárfelszereléssel lehetetlen volt átférni. …ha így nem megy, akkor vegyük le – jött az ötlet.
Először a búvárpalackokat a barlangkutatók az ereszkedő hevederzetre rögzítették. A felszerelést leegyszerűsítették. Az emelő térfogatot lekicsinyítették vagy néha teljesen elhagyták. A palackot megduplázták. Két önállóan működő rendszert vittek magukkal, amit az oldalukhoz rögzítettek és megoldották, hogy könnyen le-és felcsatolhatóak legyenek. Miért volt erre szükség?
…hogy maguk előtt tolva azokat a legszűkebb átjárók se okozzanak problémát!
Ez a módszer tette lehetővé, hogy az addig elérhetetlen járatok is feltáruljanak a kutatók előtt!
Az első lejegyzett oldalkészülékes merülés Mike Boon nevéhez fűződik – és most kapaszkodj meg – 1962 -ben dokumentálták!
Az angol Martin Farr barlangkutató volt az, aki a legtöbbet tett azért, hogy az oldalkészülékes búvárkodás önálló sportággá fejlődjön.
Az oldalkészülékes merülési módszer akkor kezdett el jobban teret nyerni, amikor az 1970-es években az Amerikai Egyesült Államokban robbanás szerűen megindult a barlang kutatások száma. Ez a rendszer tette lehetővé, hogy a korai barlangkutatók Wes Skiles, Woody Jasper az addig hozzáférhetetlen barlangjáratok kilométereit fedezzék- és térképezzék fel.
Ezzel egy időben elkezdődött a felszerelések tökéletesítése is. Az amerikai Bill Renakker fejlesztette ki a farlemez adaptert, amit a mai napig is használnak. Brett Hemphill nevéhez fűződik az Armadillo, ami mai is az egyik alapja a sidemount rendszereknek. Lamar Hires pedig a Nomad típust fejlesztette ki – illetve a mai napig fejleszti.
Egyre több búvár kezdte el használni ezt a konfigurációt, sőt egyre több nyílt vízi búvár kezdte felfedezni a módszer előnyeit!
Mik ezek az előnyök?
Nos, vegyük akkor sorra:
Két egymástól független palack:
- duplájára nő a gázkészletünk
- megnövekszik víz alatt a biztonságunk
- megnövekszik a víz alatt eltölthető időnk
- vészhelyzet esetén a társ mentés sokkal jobban megoldható
- a palackok súlya miatt kevesebb ólomra lesz szükségünk
A palackok pozíciója miatt:
- bármilyen tömítési, szivárgási problémánk adódik, azonnal látjuk és közbe tudunk avatkozni
- szabadon folyó reduktor esetén sem veszítjük el a gázkészletünket
- a súly elosztás abszolút szimmetrikus, így sokkal jobb a súlypontunk, trimmünk bármilyen pozícióban is legyünk
- a palackok pozíciója könnyen változtatható víz alatt is, így nagyobb szabadságot kapunk akár barlangban, akár egy roncsban merülünk
- nem kell nehéz felszerelést cipelni és azzal a vízbe ugrani, hiszen a palackokat ráérsz kényelmesen a vízben fel-és le csatolni
Egyéb előnyök:
- a kevesebb ólmot a tested középvonalában tudod elhelyezni, így nem fogja “letörni” a derekad a sok súly
- a kiegyenlítő térfogat (BCD) sokkal kisebb, ezáltal is nő merülés közben az áramvonalasságod, mozgékonyságod, szabadságod
- sokkal kevesebb súlyt kell magaddal cipelned egy egy utazáskor
Akkor most nézzük meg a hátrányokat!
A rendszer hátrányai:
- kissé meg fog növekedni a palack töltési költségünk
- a felszerelésünk költségesebb lesz a dupla légzőautomata és dupla nyomásmérő miatt
- elsőre kissé zsúfoltnak fog tűnni a mellkasi rész
- az oldalzsebekhez nehezen férünk hozzá
- be kell iratkoznunk egy sidemount tanfolyamra
- nincs…
- nincs…
- nincs…
